Sarvajc körösztje - Dinnyés

Sarvajc körösztje bemutatása

A dinnyési tóparton álló Sarvajc-kereszt egy 1928-ban történt vadászbaleset áldozatának, Sarvajc Lajosnak állít emléket. De ennél többet is jelent ez az emlékhely.

A háború előtt a tavon járó emberek tájékozódási pontja volt, ma a tó körül kirándulók pihenőhelye, és emléke azoknak a régi vadászatoknak is, amelyekről hajdan híres volt a Velencei-tó.

A víziszárnyasok vadászatának fénykora az 1870-es és az 1930-as évek közötti időszakra esett, amikor a tóbirtokosok és a mindenkori vadászbérlők gyakran tartottak országos hírű, ladikos hajtásokat.

Sarvajc Lajos a Velencei Vadásztársaság vadfelügyelője volt, ahogy az apja, Sarvajc Péter is, akit a helyiek „tóbírónak” neveztek. De használták ezt a nevet az ifjú Sarvajcra is, aki mint a tó kitűnő ismerője és megbízható, kiváló ladikos, a hajtásokon rendszerint valamelyik prominens puskás vendéget vitte a csónakján. Többször kísérte például Széchenyi Zsigmondot, aki az Ahogy elkezdődött... és az Ünnepnapok című könyveiben szép sorokkal emlékezett meg róla. Megörökítette a Sarvajc Lajos halálát okozó vadászbalesetet is.

Az eset 1928. december 13-án, Luca napjának délutánján történt, amikor Széchenyi Viktor megyei főispán (a vadászíró apja) vendégét, Hans von Schoen német nagykövetet kísérte libavadászatra ladikjával. Alkonyatkor havas zivatar csapott le a tóra. A hirtelen jött viharban a nagykövet kiesett a csónakból. Mentés közben a diplomata fegyvere véletlenül elsült, Sarvajc a combján megsebesült. Mire a koromsötétben rájuk találtak, a sebesült ember eszméletét vesztette, majd mire kivontatták őket, elvérzett.

Ahol holttestét partra tették, egy év múlva a lelkiismeretét megnyugtatni nem tudó Hans von Schoen kőkeresztet állíttatott, továbbá 12 ezer pengőt helyezett el a bankban Sarvajc három árvája számára, és soha többé nem vadászott.

„Sarvajc körösztje” a második világháborúban megsemmisült. Helyreállítására csak a rendszerváltás után nyílt mód, amit a család is szorgalmazott. Végül az Agárdi Lokálpatrióták Társasága kezdeményezésére, a Velencei-tó, Vértes Fejlesztési Tanács pályázati támogatásával 2005-ben állították fel újra az emlékművet, eredeti helyének közelében. Tervezője régi fényképek alapján Horváth Digó István és Both Géza volt, a kőmunkát Richter Ferenc velencei kőfaragó végezte.